Az a helyzet, mivel a bevezetőben is mondtad, hogy én már elég régen, több ezer éve űzöm ezt a sportot-hogy úgy mondjam- mint minden zeneszerző, vagy dal író általában nem a saját szövegeivel kezdi, hanem megpróbál verset, vagy másnak a versét megzenésíteni…
Abból kiindulva kvázi tanuló pénz-hogy úgy mondjam- azon keresztül ismerkedik meg a dallal. Ez egy elég jó iskola, mert akkor derülnek ki az úgy nevezett–amit az előbb is beszéltél- prozódiai és egyéb szótag szám, és mondanivalóról ne is beszéljünk című dolgok a dalban. Amikor azt mondod-na jó- már úgy érzem, hogy tudok szöveget írni, és elkezdesz szöveget írni előveszel egy papír lapot, és most akkor írok egy dalszöveget, na az nem szokott menni általában, és szerintem Te is így vagy ezzel. A vers írás vagy a dalszöveg írás az egy teljesen kétfajta dolog szerintem, és aki dalszöveg írónak tartja magát, és nem tartja költőnek magát, az az őszintébb és a jobbik. Tehát aki ír egy verset, vagy dalszöveget, és úgy gondolja hogy Ő most már költő is. Többnyire aztán ha összegyűlik tíz húsz vers tökmindegy azt ki is adja többnek és akkor derül ki, hogy ezek újra olvasva, elolvasva, rettentően hamis világot, meg képet adnak. Én úgy érzem, hogy a dalnak a szövege amennyire hozzátartozik a dalhoz, hogy azt nem nagyon lehet külön kezelni. Tehát értelmetlen arról beszélni, hogy én most írok egy dalszöveget, dal nélkül azt nem fogod megírni soha.
Kiss Barna
Akkor ezek szerint azt mondod, hogy lehet úgy is jó egy dalszöveg. hogy ha versként az rossz, vagy versként nem értelmezhető, de dalszövegként megállja a helyét?
Jenei Szilveszter
Hát mindenképpen, erre óriási példa van például blues szövegeknél. Ha egy blues szöveget lefordítasz, vagy egy magyar blues szöveget, ami tipikusan annak készült, az ha elolvasod, abban semmi értelem nincsen, versileg, tehát nem míves jambusok és szótag számok találkoznak egymással sorba, hanem tulajdonképpen a dallamhoz igazítva hangzanak el a vers sorok, és ez így van jól. Én váltig állítom, hogy a dalszövegek azok önmagukban nem versek, és nagyon kevés olyan dalszöveg író van, -tudok neveket mondani- Horváth Attila, Dusán, most így hirtelen az újabb generáció sajnos nem jut eszembe, mert velük nem dolgoztam. Még a Dusánnal sem, de a Horváth Attilával elég sokat, és tudom, hogy az a fajta dalszöveg író, aki költő is egyben. Koltai Gergely is ilyen, neki gyönyörű szövegei vannak, és versei, amiket én annak idején mikor dolgoztunk, elég sokat dolgoztunk együtt, és nem volt dal, meg nem volt mit csinálni, akkor adott egy stóc verset, ami versekként, költeményekként is nagyon jól megállták a helyüket, és abban bogarásztam dalok után, így születtek saját dalok a Kormoránban annak idején.