-4%

Bartók Béla: Quintetto két hegedűre, brácsára, gordonkára és zongorára partitúra és szólamok, kotta vonós kamarazenére

Bartók Béla pozsonyi gimnáziumi évei alatt komponálta Zongoraötösét, mely még magán viseli Brahms melódia- és harmóniavilágának hatását. A mű fiatalkori koncertjein mindig nagy sikert aratott. Amikor a Waldbauer-kvartett 1921. január 7-én egy tíz évvel korábbi koncertjének műsorát akarta megismételni, amelyen szerepelt a kvintett is, Bartók nem örült annak, hogy ez a korai művét ismét előadják. Végül beleegyezett az előadásba, és maga játszotta a zongoraszólamot. A kvintett viharos tapsot kapott, szemben a műsoron szereplő később írt darabokkal. Ziegler Márta közlése szerint Bartók haragjában eldobta a partitúrát, és sokáig úgy hitték, hogy a kotta megsemmisült. 1963-ban került a közreadó, Denijs Dille kezébe egy csomag, amelyben benne volt az elveszettnek hitt partitúra és a szólamok.

Denijs Dille: ”E gyakorlati célokat szolgáló kiadás szövegének előkészítésekor az autográf partitúrát, valamint a Bartók által saját kezűleg írott 1. és 2. hegedű-, brácsa- és gordonkaszólamot használtam fel. […] Bartók oly sok törlést és lényeges változtatást eszközölt a partitúrában, hogy ezáltal az eredetitől egy meglehetősen eltérő variáns keletkezett. Kiadásunkban ezt az utolsó megfogalmazást közöljük, kiegészítve azokkal a kisebb módosításokkal és jelzésekkel, amelyek a vonós szólamokban találhatók.”

11,900 Ft

- +
Összehasonlítás
Cikkszám: 6338 Kategóriák: ,

A Bartók Béla: Quintetto jellemzői

Specifikációk

  • Szerkesztette Dille Denijs
  • Letét: Vonós kamarazene zongorával
  • Korszak: XX. század
  • Terjedelem: 304 oldal
  • Formátum: A/4
  • Súly: 800 g
  • Első megjelenés: 1970. szeptember
  • Kiadó: Editio Musica Budapest
  • Katalógusszám: 6338
  • ISMN: 9790080063385

Kapcsolódó tartozékok

X