Liszt Ferenc: Emléklapok – Miniatűrök zongorakotta
Liszt Ferencet, a 19. század legnagyobb pianista-zsenijét kevéssé ismert oldaláról szeretné bemutatni ez a válogatás: a zongoraminiatűrök mestereként. Míg hosszú évek alatt írott nagyszabású művei – a zongoraversenyek, a szimfonikus művek vagy a Krisztus-oratórium – Lisztet vívódó, nehezen alkotó zeneszerzőként állítják elénk, addig a monumentális vonulat árnyékában megbúvó ‘moment musicalok’ többnyire rögtönzés közben, a kompozíciós ötlet felvillanása és első lejegyzése pillanatában örökítik meg őt. A válogatásunkban szereplő miniatűrök végigvezetnek az alkotói életút hat évtizedén (1827 -1885), az ifjúi szárnypróbálgatásoktól kezdve egészen a végső búcsúig. Amelyik darab nem vált utóbb ciklus részévé vagy egy nagyobb lélegzetű kompozíció kiindulópontjává, annak kézirata rendszerint az ismeretlenség homályában maradt egy-egy zongorista-tanítvány vagy rajongó féltve őrzött emlékeként Ez utóbbiak közül nem egy az Új Liszt-Összkiadásban látott először napvilágot, a 300-nál is több szóló-zongoraművet felölelő, 50 eddigi kötet valamelyikében. Liszt születésének 200. évfordulóján, a zeneszerzői oeuvre közel felét kitevő zongoraéletmű közreadásának befejezéséhez közeledve az Összkiadás munkatársai a 26 kis kompozíciót a mester mai tisztelői és tanítványai figyelmébe ajánlják.
2,550 Ft
A Liszt Ferenc: Emléklapok – Miniatűrök zongorakotta jellemzői
Specifikációk
- Válogatta és kommentálta Kaczmarczyk Adrienne
- Letét: Zongora
- Korszak: Romantikus
- Nyelv: magyar, angol, német, francia
- Terjedelem: 68 oldal
- Formátum: Bach (23 x 30,2 cm)
- Súly: 273 g
- Első megjelenés: 2011. március 1.
- Kiadó: Editio Musica Budapest Zeneműkiadó
- Katalógusszám: 14758
- ISMN: 9790080147580
- Tartalomjegyzék: 1. Scherzo
2. Largo
3. Marche funebre
4. Walse
5. Albumbalatt – Feuille d’album
6. Ländler
7. Petite valse favorite – Souvenirs de Saint-Petersbourg
8. Valse pour Marie
9. Albumlapok az Első balladához, No. 1-2
10. Magyar Dalok, No. 1-2
11. Marche hongroise
12. Ungarische Nationalmelodien (Im leichten Stile bearbeitet) No. 1-3
13. Zongoradarab idegen témára
14. Consolation, Six pensées poétiques, No. 5
15. Harmonies poétiques et religieuses, No. 5 Pater noster
16. Années de pelerinage, 1re année, Suisse, No. 3 Pastorale
17. Zongoradarab Wagner ‘Tristan’-akkordja nyomán
18. Carousel de Madame P-N
19. Sancta Dorothea
20. Weihnachtslied (Christus ist geboren – Nato e Cristo redentor)
21. Nun danket alle Gott!
22. Weihnachtsbaum – L’Albero del Natale – L’Arbre de Noel, No. 3 – Die Hirten an die Krippe – I Pastori al presepio
-Les Bergers a la creche
23. Wiegenlied – Chant du berceau
24. En reve (Nocturne)
25. Jegyzetek

