-14.7%

Weiner Leó: Scherzo Op. 1 Első kiadás zongorakotta négy kézre

Mindeddig úgy tudtuk, hogy Weiner Leó opusszámmal ellátott, befejezett és fennmaradt kompozíciói közül az op. 3-as Szerenád (1906) a legelső. Ez a furcsa helyzet azért állhatott elő, mert azt a vonósötösre írt, majd zenekarra átdolgozott Scherzót (1905), amelynek Weiner a jelentőségteljes op. 1 számot adta, utóbb megsemmisítette, az op. 2-nek nevezett, zongorára komponált Passacagliát (1904) pedig nem fejezte be. 2024-ben azonban felbukkant egy rejtélyes Weiner-kézirat, amely minden valószínűség szerint a megsemmisítettnek hitt op. 1 négykezes zongorakivonatát őrzi. A feltételezést több minden alátámasztja, köztük a kottapapír típusa, az ötszólamú fogalmazásmód nyomai, az op. 1-ről a korabeli sajtóban olvasható megjegyzések, mindenekelőtt pedig az, hogy stílusában, dallamvilágában és gesztusaiban a mű a korabeli Weiner-kompozíciókhoz igazodik.

Scherzo eredeti vonósötös-verziója még Weiner zeneakadémiai tanulmányai idején, 1905-ben elhangzott nyilvánosan, zenekari változatát pedig – a Szerenáddal együtt – a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekara mutatta be 1906 októberében, s ez kitűnő fogadtatásban részesült.

A megírása után először 120 évvel megjelenő, sodró lendületű és sziporkázóan szellemes Scherzo a pályáját üstökösként kezdő Weiner Leó ifjúkori műhelyébe enged betekintést.

2,900 Ft

- +
Összehasonlítás

A Weiner Leó: Scherzo Op. 1 Első kiadás zongorakotta jellemzői

Specifikációk

  • Hangszer/letét: Zongora négykezes
  • Terjedelem: 32 oldal
  • Formátum: 23 x 30,2 cm (Bach)
  • Súly: 0,146 kg
  • Megjelenés dátuma: 2025. június 4.
  • Kiadó: Editio Musica Budapest Zeneműkiadó
  • Cikkszám: 20125
  • ISMN: 9790080201251
X
preloader