Ha már a szöveg írásról van szó, ugye a Jeff Porcaro emlék zenekar megkeresett engem annak idején, hát ezt már akár milyen szörnyű kimondani, de 20 évben mérhető valahogy így, már az is lehet hogy még több.

Én nagy örömmel mondtam igent, egyrész mert a Totó az nekem egy nagyon ikonikus zenekar volt, lesz, van.

Gerendás Péter:
Méghozzá a gyerekeimnek is, Dani fiamnak, amikor pici korában elkezdett dobolni, akkor a Totót odaadtam neki, hogy ezt hallgasd meg. Elvittem Őt egyszer Németországba, Münchenbe egy Totó koncertre, egészen picike volt még. Tehát ilyen intravénásan kapta a Totót, és a lányom is -aki zongorázik- egyik nap mondta, hogy milyen jó, hogy gyerekkorában ez üvöltött a kocsiban. Ez meghatározta mindannyiunk zenei ízlését. Amikor megkerestek akkor részben ugye a Totó szeretete, részben a zenészeknek a szeretete akik abban a zenekarban játszottak. Nagy örömmel vágtam neki, ennek a, hogy úgy mondjam ennek a kalandnak. Az összes szöveget én írtam azon a lemezen, és nagyon nagy kihívás volt számomra és egy nagy-nagy öröm. Most valamelyik nap Kovács Péter Kovaksz, aki a zongorista énekese ennek a zenekarnak, átküldte nekem az egész lemezt, mert én valahova elkavartam az én példányomat, és nem tudom hogy hol van. 20 év után meghallgattam, és annyira szeretni való, annyira örültem, hogy ez megvalósult és most éppen azon törik a fejüket, hogy van egy bizonyos dal a lemezen az a címe, hogy „200 dal” ami ugye a zenésznek, a zenész létnek a lényegét fogalmazza meg, és hogy ezt most fel fogják dolgozni majd ebben a karantén időszakban. Mindegy hogy az ember rock zenére, ír szöveget, vagy lírai zenére, vagy operára, az adott pillanatban egyszerűen az ember beleugrik a bőrébe, van egy elképzelése az embernek, hogy mit szeretne csinálni. Meghallgatja az eredeti szöveget, ami vagy valami angol… Én például angol kamukat szoktam mindig, amióta élek van egy elképzelésem, hogy hogy néz ez ki, akkor még nem beszéltem angolul, amikor ezeket a kamukat hallgattam. Most már azért olyan irdatlan, eszeveszett kamukat nem tudnék írni.

Kiss Barna:
Hát nehezebb is így.

Gerendás Péter:
Nehéz hát, most már, igen! De akkor ifjú koromban olyan dolgokat tudtam, hogy belepirulna egy angol, mert nem értené hogy a saját nyelvét nem érti, vagy legalább is olyan szófordulatok vannak benne az adott pillanatban, aminek egymáshoz semmi köze. Lényeg az, hogy ezzel nehéz feladat elé állítottam magam. Mert valaki úgy ír zenét, hogy dünnyög, és arra sokkal könnyebb, szöveget írni, mint amikor az embernek konkrét elképzelése van hogy milyen a végződés, hogyan van, hogy kezdődik. Mikor megkaptam ezt az anyagot, én már nem emlékszem, hogy dünnyögtek e a Jeff Porcaro emlék zenekar, vagy angol kamu volt, de lényeg az, hogy egy bizonyos hangulatba keveredek. Például volt egy olyan szám, amit hárman énekeltek, tehát két férfi és egy nő a Csányi Pista, a Kovaksz és a Keresztes Ildikó énekelték, és ez a gondolat, hogy három szereplő van, mint énekes, ez megindította a fantáziámat, és akkor egyfajta szerelmi háromszöget írtam bele, ami tulajdonképpen egy olyan fajta együttlétről szól, amikor Ők hárman együtt vannak egy intim szituációban, amit aztán nagyon szégyellnek, és nagyon bánják, tulajdonképpen erről szól az egész dal. De az adott pillanatban ez megindította a fantáziámat. Vagy például ennek a 200 dal-nak a születése, hogy egyszerűen azt mondta az Alapi Pista, hogy hihetetlen hogy a 80-as évek van benne megemlítve és pont akkor, amit én megemlítek időpontot, akkor az ő életében történt valami nagyon fontos változás. És mintha bele láttam volna a lelkébe, egyszerűen megírtam azt amire ő gondolt, mert pont abban az évben amit én megírtam ebben a szövegben, akkor történt vele valami nagyon fontos dolog. Valószínűleg ez azért van, mert az ember megérez valamit a zene hangulatából, megéreztem valamit és magammal kapcsolatban is úgy vagyok, hogy amikor én írok zenét, meghallgatom sokszor és valahogy elrepülök egy ilyen bolygóra vagy egy külön szigetre és a hangulatot követem a szövegben.

X
preloader