Wolf Péter korábbi, zongorára írt sorozatainak (Wolf-temperiertes Klavier, Jazz prelűdök) karakterdarabjaiból jól ismert stílusát Szonátájában egy nagyigényű forma szolgálatába állítja. Ráismerhetünk a dzsesszből és Bartóktól eredeztethető írásmódra, a toccata-szerűen kopogó vagy örökmozgóként örvénylő karakterekre, az éneklő lírai melódiákra vagy éppen olyan játékos fordulatokra, mint a lassú tétel barokk musette-re emlékeztető triója. A sokarcú, hangszertechnikailag magas követelményeket állító kompozíció Wolf korábbi zongoraműveihez hasonlóan Balog József zongoraművész ihletésére íródott, és az ő előadóművészi egyéniségének lenyomatát adja.
